Email:
Jelszó:
Ha elfelejtette a jelszavát, akkor készítünk Önnek egy új átmeneti jelszót, amivel beléphet.

Kérjük, adja meg az email címét, amivel be szokott lépni. Erre a címre küldjük Önnek az átmeneti jelszavát.

Elhízás elleni nap

2017. június
Minden évben május végén világszerte foglalkoznak ezzel a szó átvitt és szoros értelmében egyaránt súlyos problémával. Ugyanis az elhízás népegészségügyi jelentősége és társadalmi terhei ma már a dohányzáséval vetekszenek. Mivel az elhízás összetett és sok tényezőre visszavezethető probléma, csak úgy lehet kezelni, ha az érintettek egyesítik erőiket és együtt keresik a megoldási lehetőségeket.

Az elhízottak száma folyamatosan nő Magyarországon is. A legfőbb oka ennek a szomorú statisztikai adatnak egyértelműen a szükségesnél nagyobb kalóriabevitel és a mozgásszegény életmód kombinációjának, azaz az energiaegyensúly hiánya. Ha az elhízás kezeléséről van szó, az egészségesebb testsúlyért tett kis lépések sora jelenti a megfelelő utat. Ugyanakkor továbbra is a megelőzés a leghatékonyabb kezelési mód, valamint egy olyan alapvető stratégia, amelynek lényege, hogy nap mint nap egészséges, kiegyensúlyozott étrenddel és fizikai aktivitással kerüljük el a súlygyarapodást.

Az...

A Diabétesz Kliens Program támogatói:


Az Accu-Chek® Instant készülék gyógyászati segédeszköz.
Az Accu-Chek®, Accu-Chek® Instant a Roche bejegyzett védjegyei. © 2016 Roche.
A Diabétesz Kliens Program® a Roche Magyarország Kft. bejegyzett védjegye. © 2021 Roche
AC/WS/C/2020/01v.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Valami történt.